Osztályfőnökként, tanárként és kollégaként is példaértékű volt mindenki számára. Magával ragadó egyénisége mindig nyugalmat árasztott. Hatalmas erő munkált benne, nagy szerepe volt abban, hogy igazi közösséggé váljunk. Számára az iskola mindig több volt egyszerű munkahelynél, a pedagóguspályát hivatásként élte meg. Tudta, ez teljes embert kíván.

Ezzel a soha el nem múló lelkesedéssel készítette elő a tanórai és a tanórán kívüli programokat. Fontosnak tartotta a hagyományokat, hiszen múltunk ismerete nélkül magunk is gyökértelenné, erőtlenné válunk. Ezen hitvallás szellemében szervezte éveken keresztül a nyugdíjas kollégák találkozóit, ahol jó volt felidézni a múltat.

És most - bármennyire fáj is – Rá emlékezünk. Tesszük ezt akkor is, ha nem akarjuk elhinni, elfogadni azt, hogy ilyen hirtelen ragadta el közülünk a halál. Hiszen 25 év közös munka után annyi lezáratlan dolog maradt még. Igaz, az elmúlt 5 évben már a gimnáziumban tanított, de mindig teremtett időt és alkalmat arra, hogy volt kollégáival találkozzon.

Kedves Ági! Most is úgy volt, hogy majd velünk jössz színházba. Ezért sem vagyunk hajlandók elfogadni az elfogadhatatlant, nem hisszük el, hogy nem hallhatjuk kedves hangodat. Emlékszel Thornton Wilder A mi kis városunk című darabjára? Tudod, abban volt az, hogy minden elhunytnak megadatik, hogy átélje elmúlt életének egy napját, hogy ismét érezze az élet örömét. Mi őszinte hittel bízunk abban, hogy búcsúnk nem végleges:

 

„Örök a magány és örök az emlék,

Bennünket lágyan ringat a nemlét.

De ha gondolsz ránk, mi felébredünk,

De ha gondolsz ránk, érinted kezünk,

De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk,

De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk...”

 

Maurice Maeterlinck: A kék madár (Részlet)

 

Búcsúznak tőled volt kollégáid, barátaid, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium vezetősége, dolgozói, oktatói testülete és volt tanítványaid