SZC logo

Kiskunhalasi Szakképzési Centrum

OM kód: 203042/009 | 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 34.

Intézmény logo

Kiskunhalasi SzC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Projektek

Határtalanul 2022

„Vonjuk szorosabbra a testvériskolai együttműködésünket”
Határtalanul pályázatunk megvalósulása

 

A „Vonjuk szorosabbra a testvériskolai együttműködésünket” című és HAT-19-02-0306 kóddal ellátott Határtalanul programunkat a gyergyószentmiklósi Fogarasi Mihály Műszaki Líceum testvériskolánkkal közösen pályáztuk és valósítottuk meg. Az első turnusra 2019. október 24. és 28. között került sor, amikor a félegyházi tanulókkal utazhattunk Gyergyószentmiklósra, a második turnus pedig most került kivitelezésre 2022. augusztus 18. és 22. között, ekkor a gyergyói tanulók és tanár kollégák ismerhették meg Kiskunfélegyházát és a Kossuth Lajos Szakképző Iskolát.

Az 5 napig tartó tanulmányi kirándulás és tapasztalatcsere mindkét iskola számára fontos eredmény, mert már régóta terveztük és a járványhelyzet enyhülésével nagyon vártuk, hogy megvalósíthassuk. Projektünk a pedagógiai és szakmai kapcsolatok elmélyülését és épülését szolgálta iskoláink között, a program a szakmai bemutatók és eszmecserék mellett, meg volt tűzdelve hely- és országismereti, valamint szabadidős programokkal, így a helyi tanulókkal is összeismerkedhettek a gyergyóiak. A csoportban mechatronikát, vallásturizmust, autószerelést, víz-gáz szerelést és fodrászatot tanuló diákok vettek részt.

A csoport érkezése után, egy felfrissítő vacsorát követően csapatépítő játékot tartottunk, ahol sok mindent, humoros dolgokat is megtudhattunk egymásról, jobban megismerhették egymást a fiatalok és a kollégák.

Második nap, pénteken az iskolabemutatókkal és céglátogatásokkal kezdtük a szakmai programokat. Meglátogattuk a Magyar Villamos Művek kiskunfélegyházi hegesztő és villamos gyakorlati és elméleti tanműhelyeit, majd az iskolai fodrász, cukrász és szociális gondozó tanműhelyek kerültek sorra.  A városháza szecessziós stílusú dísztermét és építési viszontagságait helyi idegenvezető segítségével csodálhattuk meg. A sok érdekes adat és építészeti látnivalókban is bővelkedő bemutató után, az iskolában ebédeltünk. A továbbiakban a Kiskun múzeum fegyverkiállítását, a középkori berendezésű kápolnáját, a korhű és élőben működtetett, előttünk is bemutatott kovácsműhelyt figyelhették meg a tanulók, ahol rövid idő alatt két patkót is készített a kovács. A múzeumi programok után a Hattyú-ház és a Petőfi szobor megismerése következett, hiszen Petőfi Sándor és Móra Ferenc városában fogadtuk vendégeinket. Később a Félegyházi Termál Parkfürdőben hűsölhettek le a vendégek az év legmelegebbjének kikiáltott nyári nap során. Szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat a termálvízben a 600 km-ről érkezett székelyföldi fiatalok és tanáraik egyaránt.

Szombaton megérkezett a hónapok óta várva várt esős idő és a lehűlés. Nevetve jegyeztük meg, hogy ezt biztosan a gyergyóiak hozták a Keleti-Kárpátokból, hisz ott már korábban beindultak az esők. Az időjárási rendszerek nem épp így működnek, de ha felfedezzük a valódi összefüggést, akkor már csak emiatt is gyakrabban érdemes őket meghívnunk Félegyházára.


A szombat délelőtt további ismerkedéssel és közös munkával, fotómontázsok elkészítésével és játékokkal telt. A magyar államalapítást közösen ünnepeltük, részt vettünk a Félegyházi Napok ünnepi rendezvényein, amit kissé megzavart az eső. Jutott idő strandolásra, amennyire az eső engedte, városnézésre és este a Magna Cum Laude koncerttel zártunk. Ez is egy sűrű nap volt.   

Vasárnap szentmisével kezdtük a programot a Szent István templomban, utána Márton Arnold gyergyószentmiklósi születésű papbácsi fogadott minket két mise között. Megismerhettük általa a templomépítés körülményeit, megtudhattuk miként épült a kéttornyú templom és halhattunk egy kicsit a félegyházi közösség múltjáról, a középkori pusztításokról és az újkori újjászületésről, fejlődésről az egyházmegye kiépüléséről.

Délután a majsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben szereztek újfajta vízi tapasztalatot és élményeket a vendégek. Nagyon sok gyergyói tanuló most volt először ilyen létesítményben és kirobbanó örömmel vették igénybe a vízi csúszdákat, a hullámmedencét, majd pihentek meg a termálmedencékben.

Vacsora után búcsúestet tartottunk, mely során a gyerekek zenéltek, társas játékokat játszottak és énekeltek. Az iskolák vezetői és kísérőtanárok ezalatt kiértékelték és sikeresnek ítélték a megvalósult szakmai programokat, majd további együttműködési lehetőségeket vitattak meg. Nagy lehetőség rejlik a testvériskolai együttműködésünkben, mert a mechatronika, villanyszerelő, autószerelő, asztalos, ács, fodrászat és szépészet terén rengeteg közös pont van, hasonló kihívásokkal nézünk szembe. A szorosabb együttműködésnek köszönhetően új szakmai és módszertani megoldásokat tudunk átvenni egymástól, amit nagyban elő tud segíteni egy valós igényekre, konkrét kérdésekre épülő tapasztalatcsere. Megállapítottuk, hogy iskoláinkat is vonzóbbá teszi, szakmailag is megerősíti, ha felkészültebb tanulóink csereprogram keretében 1-2 hetet a másik iskolában és az ottani cégeknél dolgozhatnak és szerezhetnek tapasztalatot.
Az est végén a gyergyóiak megköszönték a vendéglátást, jelezték, hogy nagyon jól érezték magukat Kiskunfélegyházán, sok érdekességet tanultak és a további együttműködés reményében elbúcsúztak a házigazdáktól.
Hétfőn korán reggel indult a csapat Budapestre, ahol Lezsák Sándor országgyűlési alelnök, térségünk parlamenti képviselőjének jóvoltából a Magyar Országházban idegenvezetővel megtekintették a világ harmadik legnagyobb és általunk legszebbnek tartott Parlamentjét. A gyűléstermek, karzatok, mennyezetek, lépcsőházak és folyósók aranyozott, díszítésének és motívum világának bemutatása után a Szent Koronát és a Kupolatermet csodálhatták meg. Budapest szépségéből és forgatagából is sikerült egy kis ízelítőt nyerniük, majd egy kis Duna-parti hangulatos séta után hazaindultak Gyergyószentmiklósra.

Kiskunfélegyháza, 2022.08.25                                        Magyari Levente, programfelelős

 

A tanulmányi kirándulások a Határtalanul program részeként a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül Magyarország Kormányának támogatásával valósultak meg.

 

A gyergyói iskola írása a programról: Beszámoló link

    Palyazat_Hatartalanul_palyazat_HAT_19_02_0306_2022 08 25.docx

Letöltés

Partnereink

SZC logo

Kiskunhalasi Szakképzési Centrum


Kiskunhalasi SzC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 34.

Telefon: +36 76 462 155

E-mail: titkarsag@kszckossuth.hu

OM azonosító: 203042/009


2024Kiskunhalasi SzC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium